A Petry család küldetése megőrizni a hagyományos termékek receptjeit, és hírnevet szerezni nekik világszerte. Az Erdélyi Értékek Tárában több mint 80 kulturális örökséget, és több mint 50 épített értéket tartanak számon. Ezek mellett első élelmiszer termékként kerültek fel az erdélyi értékek listájára a Petry hús- és hentestermékek.
A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényt 2012 áprilisában fogadta el a Magyar Országgyűlés. A törvény értelmében a magyar nemzeti értékek, és azokon belül a hungarikumok olyan megőrzendő és egyedülálló nemzeti kincsek, amelyek ezer szállal kötődnek tájainkhoz, történelmünkhöz, társadalmunkhoz, kultúránkhoz, és amelyekhez mi, a magyar nemzetet alkotók is ezer érzelmi szállal kötődünk. Az összetartozás, az egység és a nemzeti tudat erősítése érdekében nemzetünk értékeit össze kell gyűjteni, dokumentálni, az értékvédelem alapjául szolgáló dokumentációt a szigorú nyilvántartás és kutathatóság szabályai szerint meg kell őrizni, az értékeket ápolni, védelmezni és támogatni kell.
A magyarországi Földművelésügyi Minisztérium megbízásából Erdélyben a Kriza János Néprajzi Társaság 2015-ben indította el az Erdélyi Értéktár létrehozását célzó projektet, melynek elsődleges feladata a magyar nemzeti értékfeltáró és értékmegőrző mozgalom erdélyi beindítása, népszerűsítése, megszervezése és szakmai felügyelete.
A Petry hús- és hentestermékeket számos elismeréssel és díjjal jutalmazták az elmúlt évek során. Az Erdélyi Magyar Értéktárba való felvétel különösen nagy elismerésként szolgál a nyolc generációra visszanyúló mészáros dinasztia munkásága számára. A családi vállalkozás amellett, hogy hús- és hentes termékeik helyi termelőktől származó alapanyagokból, hagyományos receptek alapján készülnek, igencsak jelentős szerepet tölt be az erdélyi gazdaság területén, folyamatos fejlődésével jelentős munkahelyteremtő bázisnak is számít, ugyanakkor jelen vannak és támogatják a marosvásárhelyi és erdélyi kulturális és gazdasági élet fejlődését is. A Transylvania Gourmet programjuk célja, hogy összegyűjtse az erdélyi hagyományos termékek receptjeit és aktuális fellelhetőségi helyeit. Ezzel szeretnék az Erdélyben készített szárított-érlelt sonkát egy szintre emelni a pármai, a spanyol és a Fekete-erdei sonkákkal, amelyet megőrzendő és egyedülálló nemzeti kincsként is elismernek.
Válogatott húsok. Ínyencek kedvence. Vásárlóinknak válogatott húsokat kínálunk és odafigyelünk arra, hogy mindig a legjobb állatok húsával dolgozzunk, amelyeket hazai gazdáktól származó, szigorú feltételek szerint minősített farmokról szerzünk be.
Hagyomány, egészség és fenséges ételek - minden ami egy igazi ünnephez szükséges.
Gyors receptek az elfoglalt hétköznapokra. Kövesd a blogbejegyzéseinket, rendszeresen töltünk fel új recepteket!
Az élelmiszerbiztonság elsőrendű kérdés mindannyiunk számára. Hústermékek és hentesáru vásárlásakor tanácsos betartani néhány fontos szabályt.
Bemutatjuk, hogyan készül az egészséges hentesáru a Petry család hagyományos receptjei alapján.
Hírek, események, érdekességek, tájékoztatjuk minden fontos információról, ami a tevékenységünkhöz kapcsolódik.
A Transylvanian Gourmet kampány a PETRY cégcsoport kezdeményezése. Célunk az erdélyi sonkakészítési értékek érdek nélküli bemutatása. Az, hogy felhívjuk a figyelmet Erdély ínyencségeire. Ezért igyekszünk minőségi környezetet és felületet biztosítani arra, hogy akár az itt lakók, akár az idelátogatók hiteles képet kapjanak a helyi kulináris sajátosságokról. A recepteket a creative@petry.ro email címre várjuk.